Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

A német lap szerint az EB elnöke vonakodik, hogy a jogállamisági mechanizmust alkalmazza, amit a Parlamentben felháborítónak tartanak.
Brüsszel mostantól pénzügyi szankciókat szabhat ki azokra a tagállamokra, ahol a korrupció és az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások széles körben elterjedtek. Ursula von der Leyen azonban habozik, hogy ezt a lengyel nemzeti konzervatív kormány és a magyar „autokrata” Orbán Viktor ellen használja – közölte a Der Spiegel. A cikk szerint először iránymutatásokat kell kidolgozni az új mechanizmus végrehajtására vonatkozóan.
azzal vádolják, hogy behódol a kelet-európaiaknak.
A Bizottság azonban fontosnak tartja, hogy a harcias retorikával ne adjon a lengyel és a magyar kormánynak muníciót ahhoz, hogy azt állítsák, az elnyugatiasodott EU rá akarja kényszeríteni akaratát a kelet-európaiakra. Azt írják, egy belső konfrontáció az EU-nak is árthat:
minden olyan esetben, amikor egyhangúságra van szükség.
Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Christian Hartmann